Ezúttal Molnár-Szabó Emma hallgatónkkal beszélgettünk, aki a Bárczi látássérültek és hallássérültek pedagógiája szakirányos hallgatója, de nemcsak a tanulmányai miatt izgalmas beszélgetőpartner. Íróként és aktív önkéntesként is jelen van: első regénye készülőben van, közben pedig a Bátor Tábor és a Vöröskereszt közösségeit erősíti. Szóba került az írás családi öröksége, az önkéntesség varázsa, és az, hogyan találkozik mindez a gyógypedagógiával.

Hogyan indult nálad az írás iránti érdeklődés?
Már gyerekkoromban sokat foglalkoztam ezzel, nagypapám hatására. Ő író volt, nagyon sok időt töltöttünk együtt, és neki kezdtem el írni. Később ez átfordult abba, hogy saját belső késztetésből alkossak.

Mit jelent számodra az írás ma?
Számomra az írás lehetőség arra, hogy azok helyett is megszólaljak, akiknek erre nincs lehetőségük. Úgy érzem, így tudok hangot adni mások történeteinek is.

Miért választottad a Bárczit és azon belül a látás szakirányt?
Már korábban eldöntöttem, hogy a látás szakirány vonz. Régebben a Bagázsnál önkénteskedtem, és minden pénteken a vakok iskolája mellett mentem el. Valahogy úgy éreztem, hogy az élet vezetett ebbe az irányba. Nagy hatással volt rám az Emma meg én című könyv is.

Ha már önkéntesség: hogyan jött?

A közösségi szolgálattal kezdődött, és annyira megtetszett, hogy később több helyen is kipróbáltam magam. Voltam a „Egy sima, egy fordított” programban, az „Utcáról lakásba” kezdeményezésben, most pedig a Bátor Táborban és a Vöröskeresztnél aktívan tevékenykedem.

Hogyan fér meg mindez a tanulmányaid mellett?
Úgy gondolom, hogy amihez van kedvem, az belefér a tanulás mellé is. Sokszor az önkéntes munka ad energiát ahhoz, hogy a tanulásban is helyt tudjak állni.

Mesélj egy kicsit az írói pályádról: hol tartasz most?
Az első 2026-ban fog megjelenni Bárányszelídítés címmel a Gyémántfelhő Kiadónál. Emellett több novellám is megjelent már.

Például a Látóvezetés, ami a látás szakirányon szerzett élményeidről szól. Mit szerettél volna ezzel átadni?
Azt, hogy a gyógypedagógia nemcsak szakma, hanem hivatás. A novella egy fogyatékosság témakörben készült antológiába került be, és külön élmény volt, hogy a bemutató esten a három kiválasztott írás közé került, így fel is olvasták.

A Postás a Marsbook kiadó pályázatára készült. Hogyan dolgoztad fel a kiírt gondolatkört?
A téma az volt, hogy „az ellenséged ellensége nem mindig a legjobb barátod”. Ezt próbáltam egy történeten keresztül kibontani, saját szereplőkkel és fordulatokkal.

A Málnavörös Roletti pedig az Irodalmi Rádió anyák napi antológiájában jelent meg. Más érzés volt ebben részt venni?
Igen, mert személyesebb, érzelmesebb téma volt. Az ilyen írások mindig közelebb állnak az emberhez, és nagy öröm volt látni, hogy bekerült az antológiába.

Ha visszanézel az eddigi utadra: hogyan kapcsolódik össze benned az írás és az önkéntesség?
Mindkettő ugyanarról szól: másokért tenni, hangot adni, jelen lenni. Legyen szó egy novelláról vagy egy tábori élményről, mindkettőben ott van a segítés vágya.

És a jövő? Inkább az írói pálya vagy a gyógypedagógia felé húz a szíved?
Nem tudom, kell-e választanom. Úgy érzem, a kettő kiegészíti egymást, és szeretném mindkettőt vinni tovább.

Emma író munkásságát az alábbi oldalakon lehet követni:
Instagram: rizskalapos_tortenetek
Facebook: Molnár-Szabó Emma írói oldala

Köszönjük Emma, hogy válaszoltál a kérdéseinkre. Sok sikert és várjuk, hogy hírt adhassunk a regényedről!