2025.08.24.
Második alkalommal még sikeresebb volt a BIP-ünk
wbifais-bip-2025-1.jpg
2025. július 14-18. között került megszervezésre karunk második Erasmus+ Blended Intensive Program (BIP) projektjének személyes jelenléti része. Ez olyan nemzetközi lehetőség hallgatók és oktatók számára, amelynek keretében egy teljes kurzus valósítható meg. A programtípus fontos feltétele, hogy a kurzus mind online, mind személyes jelenléttel megvalósuló elemet tartalmazzon.

A Without Barriers: Inclusion for all in sport BIP témája az adaptált testnevelés és sport volt. A résztvevő 16 hallgató Észtországból (Tallinn University), Finnországból (University of Jyväskylä), Németországon belül Oldenburgból (Carl von Ossietzky University Oldenburg) és Dortmundból (TU Dortmund) érkezett, illetve egy kolléganő csatlakozott hozzánk résztvevőként Portugáliából (NOVA FCSH). A résztvevők tanulmányi háttere rendkívül változatos volt, ugyanakkor közös bennük a sport iránti lelkesedés, valamint az érdeklődésük a fogyatékossággal élők sporttevékenységekbe való bevonása iránt. A program során nemcsak elméleti tudással gazdagodtak, hanem számos saját élményt is szereztek, hiszen többféle adaptált sportot próbálhattak ki. Hétfőn az ülőröplabda került középpontba, kedden a boccia, szerdán pedig a Suhanj! Alapítvány jóvoltából lehetőségük nyílt tandemkerékpározásra és egy teljesen sötét teremben egy rövid funkcionális edzést is kipróbálni. A hét gyakorlati szakaszának zárásaként Forgács Szabolcs segítségével a csörgőlabdázással is megismerkedhettek a résztvevők, majd egy mini bajnokság keretein belül versenyezhettek is egymással.

A hallgatókon túl ismét csatlakozott hozzánk Erdélyi Andrea professzor asszony a Carl von Ossietzky University Oldenburg egyetemről, aki egy "How to communicate without words: when athletes use aided communication methods" és "Orientation aids for the self-determination of athletes with intellectual disabilities"  című előadással hozta közelebb az augmentatív és alternatív kommunikáció témakörét a résztvevőkhöz. Erdélyi professzor előadásai mellett Hoffmann Rita és Flamich Mária segítségével színesedett még a program: a Dr. Ludwigh Guttmann életéről szóló Best of Men című film is megnézésre, majd elemzésre került a hét folyamán.

A program főszervezői, Tóthné Dr. Kälbli Katalin, Dr. Gombás Judit és Kövecses Gréta szeretnének köszönetet mondani minden kollégának, aki segített abban, hogy a program sikeresen megvalósulhasson!